Mérnök szemmel

Mi hülyeség és mi nem az , de ha mégis az akkor mit kezdjünk vele

Kettérepedt Plasma TV garanciális cseréje

2017. szeptember 13. 17:51 - NMEszeme

Néha a reklamációnak van értelem is, persze a saját és mások szórakoztatásán kívül. Pár éve volt egy 50 colos LG plazma TV-m, ami már akkor is elég buta modellnek számított. Ezért tudtam megvenni egyetemistaként az Elektro Outlet-ben, ahol korábban bemutató darab volt. 1 év garancia viszont így is járt hozzá. Fél év után volt egy garanciális javítás egy bal szélen megjelent fekete csík miatt, ami viszonylag gyorsan és probléma mentesen zajlott. A garancia idő lejárta előtt, miközben épp néztük  a TV-t hosszában középen ketté repedt. Persze ezzel mindenféle kép és hang is megszűnt. 

glass-2286984_1280.jpg

Ekkor visszavittük az üzletbe, ahol a következő párbeszéd játszódott le az eladóval:

  • Ez nem garanciális hiba.
  • Azt hittem eladó vagy, vagy mégis szerelő?
  • Nem eladó, de ezen látszik, hogy törött.
  • Rendben akkor adnál róla egy hivatalos aláírt szakvéleményt, amiben kitérsz rá, hogy hol is hibáztunk amitől a TV kijelzője kettétört?
  • Azt nem tudok.
  • Akkor mégis csak vedd át, küld el a szervizbe, ha gondolod írd le milyen állapotban vetted át, aztán ha a szerviz megnézte várom a szakvéleményt amiről majd később tovább beszélgethetünk.

Telefonálgatás, céges jogász. Végül átvétel.

Ez után a következő levelezés zajlódott le köztem és a szerviz közt:

capture_lg.JPG

Erre válaszoltam:

Köszönöm, hogy elküldték.
Kérem válaszom továbbítsák az illetékesnek, illetve adják meg a szakvéleményt aláíró kolléga elérhetőségét. Kérném továbbá a hatóságok listáját és elérhetőségét ahova jogorvoslatért fordulhatok.

Három komoly problémám van a szakvéleménnyel.
1.     Sose mondtam, hogy este kikapcsoltuk és reggelre be volt törve. Elmondtam, hogy reggel kb. fél órája nézte édesapám az ágyból, mikor kettétört a TV. Látta, hallotta a törést, először azt hitte csak az adás ment el, ezért hívott be engem a szobába. Így láthattam én is, hogy senki sem érhetett hozzá előttem. Az aláírt átvételi elismervényen ez a mondat nem is szerepelt. Kinek sikerült ezt hozzá költeni a történethez?

2.      Ez nem egypontból kiinduló sugaras repedés, hanem egy hossztengellyel párhuzamos a teljes képernyőn végig futó horizontális repedés, amely egy ponton ágazik el a képernyő közepén.

3.      Az okok amiket felsoroltak nevetségesek:

  • Nagy hőkülönbség: Nem igluban lakom és szaunában sem nézek TVt. Az eset májusban történt zárt normál hőmérsékletű szobában.
  • Hirtelen hőmérséklet változás: Mégis hogy? Leöntöttem nitrogénnel? Vagy kivittem a májusi hóba. A hirtelen hűtés sajátossága, hogy pára csapódik le. Találtak erre utaló nyomokat a készülék belsejében? Hirtelen felmelegíteni se tudom, nyom nélkül. Nem fújtam hőlégfúvóval, de ha így is tettem volna az a kioldott ragasztásokon biztos látszana.
  • Helytelen szállítás: Egy alkalommal volt az elmúlt évben szállítva önökhöz garanciális javításra, egy VW Transporterben Euro raklaphoz gyorskötegelőzve a talpára állítva. A hiba a szállítás után egy hónappal jelentkezett.
  • Erős vibráció: Erős vibráció csak önöknél érhette szállítás közben. Házban használjuk nem vonaton.
  • Helytelenül felszerelt konzol: Sosem volt konzolon.
  • Külső mechanikai behatás: Hol? Nyoma a TVn? Milyen mechanikai behatás az amelyik pont a vízszintes szimmetria tengelyében 120 cm hosszan tör ketté egy kijelzőt, és ezen kívül semmi más nyomot nem hagy? Látnak a széleken, a műanyagon vagy az üvegen\plexin bármi nyomot? Gondolják egy jól kimért gumikalapácsos ütéssel törtem ketté a TV-m??


Bármelyik feltételezésüket hajlandó lennék elfogadni, ha alátámasztanak bármilyen ténnyel. Önök írják nem valószínű, hogy magától kettétörik. Szerintem sem valószínű, de gondolom nem is tudják bizonyíthatóan kizárni, ha jól értem? Gondolom hallottak felrobbanó telefon- és notebook akkumulátorokról, ezek se voltak valószínűek mégis megtörténtek.

A készülékről és a repedésről több képet készítettem. Ilyen repedés véleményem szerint csak belső feszültség hatására képződik, melyet (mivel szállítva mozgatva nem volt és saját talpán állt) csakis rossz összeszerelés okozhat. Mikor legutóbb a szervizben járt a készülék, rosszul lett újra összeszerelve, vagy túl erősen lettek meghúzva a csavarok, vagy ragasztva a panel, és a működéséből normálisan adódó melegedés hatására megfeszült és elpattant.

Nem laikusként tekintek a témára, mert korábban kéziszerszámok gyártásánál dolgoztam széria támogató mérnökként, ezért tudom mit okozhat egy nem megfelelő nyomatékkal meghúzott csavar. Jelenleg jármű ipari fejlesztő mérnökként dolgozom, munkámhoz tartozik az új alkatrészek mechanikai méretezése és tesztelése. Végeselem módszer alkalmazásával elemzem a fellépő feszültségeket és károsodásokat. Törésmechanikával is kapcsolatosak feladataim.

Szeretném megkérni Önöket, hogy bírálják felül álláspontjukat és garanciálisan javítsák, illetve cseréljék a TV-m.

Várom mihamarabbi válaszukat.

 

10 perc múlva telefon, hogy mehet édesapám levásárolni a TV árát. Nincs harag a bolttal, próbálkoztak és nem jött be nekik ;)

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mernokiszem.blog.hu/api/trackback/id/tr5212822784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Skywatcher 2017.09.20. 10:48:24

Gratula, ügyes menet volt!
Nade akkor mostmár elmondhatod, hogy mitől tört ketté valójában :)

NMEszeme · mernokiszem.blog.hu 2017.09.20. 16:28:25

@Skywatcher: Nem kell tudnom, a garancia idő alatt a szerviznek kellett volna megmondania ;)

kififufru 2017.09.22. 13:30:59

szép hazugság volt..
mert ténylegesen külső behatás látszódása nélkül is el lehet törni azt a képernyőt.
ide jár egy ejnyebejnye

fda 2017.10.17. 17:37:05

A családban én egy GPS készülékkel láttam hasonlót. Viszonylag új korában történt, gyári puha belsejű de kívülről kemény tokjában tartották, egyszer gondolt egy nagyot és végigrepedt. Jól láthatóan semmilyen sérülés nem volt rajta (egyetlen leejtés is látszódna az ezüstperemű, fényes műanyag házon)

holdlányka 2017.10.23. 14:17:04

Szép volt. :)

Beavatsz a technikai részletekbe is?
Magyarul hogy sikerült így eltörnöd a kijelzőt, hogy be is vették a mesédet? :)

Így kell lecserélni egy elavult technológiát újabbra, ingyen :)

NMEszeme · mernokiszem.blog.hu 2017.10.24. 21:26:16

@holdlányka: Nem volt csalás. Szervizen volt náluk, elszúrhattak valamit az összeszerelésen.

2017.12.01. 11:03:21

Egyszer a szobaajtóm üvege repedt el keresztben, épp a jelenlétemben. Senki nem ért hozzá, nem érte ütés, nem volt szellőztetve, nem volt huzat, nem működött mélynyomó teljes hangerőn, több éve volt használva. És mégis, álltában, teljes nyugalomban, eltört. Van ilyen.

Dea Lex 2017.12.29. 15:25:05

Gondolom azt fontos hangsúlyozni, hogy hude meg milyen mérnök vagyokmeg mikkel foglalkozom ám, meg nem akárki, mert egy segédmunkással ilyen nem fordulhat elő. Istenem.... :-DDDDDDD

NMEszeme · mernokiszem.blog.hu 2018.01.09. 17:10:09

@Dea Lex: Igen, egy "szakertoi" velemeny szetcincalasahoz fontos, hogy milyen vegyetseg es tapasztalat birtokaban teszed. Te is ird oda nyugodtan majd, hogy egy budos nagy komment troll vagy, hogy tudjak egyenesen az internet seglukabol packaznak valakivel.

silverrant 2018.03.23. 20:52:14

Fantasztikus!
Lehetek én is gyártás támogató mérnök legközelebb amikor reklamáni kell?
Ezt a monológot nem hagyhatom ki! :D

Nem mellesleg én nem hiszek, hanem tudok a szellemekben.
Sok megbízható sztorit ismerek.
A szellemek képesek ilyesmire. Alapvetően nem lógnak bele a mi 3,0D világunkba, mert ők 3,0+on vannak.
De időnként ha nekidurálják magukat akkor tudnak gecizni, de jószándékú szellemről is hallottam. Elmosogatott éjszaka a nagyi szelleme. Hát nem aranyos.
De a lényeg a lényeg, hogy a szellemek egy-egy ilyen feszültséget képesek a kritikus pontjukon átlökni.
süti beállítások módosítása