Mérnök szemmel

Mi hülyeség és mi nem az , de ha mégis az akkor mit kezdjünk vele

A migránsozás nem állhat közénk.

2017. október 25. 22:10 - NMEszeme

Vannak témák amik mindenkit foglalkoztatnak. Az európát érintő modern népvándorlás ilyen. Ez folyik az utcán, a klasszikus médiában és a facebookon is. Látjuk ahogy barátaink, ismerőseink, családtagjaink osztanak meg tartalmakat, hol háború sújtotta területek gyermek áldozatairól, hol pedig nyugat európai nőket erőszakoló fekete afrikai hordákról. Aki az egyiket megosztja, az a másikat biztos, hogy nem.

Egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne kommenteljek a nekem nem tetsző tartalom alá. Ettől még a barátok között is előbb utóbb felgyűlik a feszültség, főleg ha személyesen már csak ritkán találkozunk. Így történt ez velem és az egyik legjobb barátommal. Egyszerűen nem hittem el, hogy 6 kollégium év, 2 év közös munka , 10 év barátság után úgy, hogy az egyetemen együtt szocializálódtunk, váltunk felnőtté, alakult ki a személyiségünk, ami alatt végig tiszteltük egymást és figyelembe vettük egymás véleményét, most 100 km távolságból ennyire mást gondolhatunk egy ilyen témában. Eljött a pillanat, hogy meg kellett ezt rendes keretek közt beszélnünk. Jó ürügy volt erre, megmutatni neki egy másik facebookos vitát. 

conversation-1-1024x593.png

A barátom rögtön azt tanácsolta a másik vitát látva, hogy

  • Barát: A vitában ne az embert támadd, hanem azt amit mond és az érvelését, kérdésekkel, tényekkel.

Ez volt a pont, hogy felhoztam a saját kerülgetett korábbi vitánkat:   

  • Én: A CEU-ról és a migránsokról téged se tudlak meggyőzni, pedig élőben nem lenne gond, hogy megértsük egymás nézőpontját.
  • Barát: Szerintem a migránsok maradjanak csak otthon 
  • Én: Két kérdésem van? Kik a migránsok? Van-e még mindnek otthona?
  • Barát: Nálam a gazdasági bevándorló a migráns, a menekült más tészta
  • Én: Nagyon szép,igazad van, akkor ne mossuk össze a migráns szóban őket, mert ez a migráns szó szándékos butítás. arra hogy a menekülteken segíteni akaró rendes emberek és a hazájukat családjukat féltő szintén rendes emberek összevesszenek
  • Barát: Igazad van..csak ma mar ez van a köztudatban..sajnos 
Vezetői beosztásunk miatt, mind a ketten drága céges tréningek hosszú óráin keresztül tanultuk az asszertív kommunikációt, a konfliktus nélküli érdekérvényesítést és kommunikációt nehéz helyzetekben. Cserélgettük a management könyveket a témában egymással. Mégis erre az egy szóra rámehetett volna a barátságunk. 
A poszt nem arról szól, hogy tudjuk a megoldást, vagy nekünk van igazunk. Arról szól, hogy az indulat, a tények és állítások tisztázása nélkül, fél év utálkozás kellett hozzá, hogy a későbbi sokkal jobb hangulatú beszélgetésben rájöjjünk, szinte szóról szóra ugyanazt gondoljuk a helyzetről.  
Az, hogy így reagáltunk nem véletlen. A migráns szó azért lett behozva a köztudatba, hogy a nagyhatalmi játékban hazájukat elvesztett szerencsétleneket együtt emlegessük a szegénységből menekülni vágyók millióival. Rendes jóérzésű emberek, akik emberségből úgy érezték segíteni kell a háborús menekülteken kerültek összetűzésbe minden fórumon szinten rendes hazájukat, biztonságukat, családjukat jogosan féltő tisztességes emberekkel.
A bűnösök közben elégedetten figyelik, ahogy a kommunikációjuk aminek jelképe a migráns szó eltüntette a menekült és a bevándorló szavakat a közbeszédből, így akadályozva minden érdemi diskurzust, indulatokat és zavart keltve. Ez a szó merénylet a közbeszéd, barátságok, családok és a nemzet ellen.   
Miért írok ebből egy mérnöki blogban? Azért, mert ez a példa igaz mindenre. A világunk annyira bonyolult lett, hogy egyes területek komoly szakértői sem tudják megmagyarázni a múlt eseményeit és megjósolni a jövőt. Az emberi elme természetéből adódóan magyarázatotokat keres. Ne érjük be és fogadjunk el egyszerű magyarázatokat, nem háttér hatalom, nem milliárdosok és nem is  a karma irányítják a világot, nem cégek fogtak össze ellenünk a szar termékeikkel. Bonyolult gazdasági társadalmi geográfiai folyamatok játszódnak le körülöttünk, nincs egyszerű magyarázat, ahogy nincs egyszerű megoldás se. A nyílt kommunikáció, a problémák megismerése, a megoldások közös keresése az együttműködés az egyetlen járható út.   
Félve írom ki, hogy hol lehet kommentelni. A poszt nem a megoldásról és nem a politikáról szól. Ne jöjjön senki mocskos fideszezni és mocskos gyurcsányozni, migránsozni meg főleg ne. A poszt a kommunikáció hiányáról és a szerintem szükséges látásmódról szól. 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mernokiszem.blog.hu/api/trackback/id/tr2413085990
süti beállítások módosítása