Mérnök szemmel

Mi hülyeség és mi nem az , de ha mégis az akkor mit kezdjünk vele

Felvételi ponthatár számítás algoritmusa

2018. március 15. 22:23 - NMEszeme

Február 15-ig leadott felvételi jelentkezések után, most a pontok megszerzésén fáradoznak a diákok. Nézzük meg milyen matematikai, közgazdaságtani, játékelméleti alapokon nyugszik a ponthatár számítás egy színes példán keresztül.

books-3218233_1280.jpg

Igazából a ponthatár számítás elnevezés kicsit átverés, mert hamarabb lehet tudni, hogy ki hova került be, mint a ponthatárokat. A rendszer alapja, hogy mindenkit besorolunk az első helyre beírt intézményéhez, a pontszámok csökkenő sorrendjében. Aki nem fér bele az intézmény keretszámába, azt besoroljuk a második helyre beírt intézménybe, szintén figyelve a sorrendre. Aki így kiszorul az első helyre beírt helyéről, azt újra osztjuk a 2. helyre beírt intézménybe. Ezt addig ismételjük, amíg nincs új kiszoruló, ekkor a kimaradtakat a 3. helyre beírt intézménybe helyezzük el, sorrendre ügyelve. Majd a kiszorulókkal indul újra a rendszer. Míg végül már mindek kiszoruló az utolsó helyet is megnézve, és úgy sem fért be sehova. Intézményenként az utolsó felvett diák pontja lesz a ponthatár.

Bonyolultan hangzik, de nézzük a példát. A példámban 12 diák 4 intázmény 10 helyére szeretne bekerülni. Az intézmények és a diákok nevei kitaláltak, a valósággal való egyezés a véletlen műve. Kis keret történettel színesítem majd a lépések bemutatását.

A négy intézmény

  • 1. Hajdusági Ízlelés Alapú Urológia (orosz nyelven)                                                        2 hely
  • 2. Diplomácia Kapcsolatok Megszakítása és Nemzetközi Sértések                                2 hely
  • 3. Mély-Balkáni Pénzügyi Tudományok Közbeszerzési szak                                          3 hely
  • 4. Göbbels Nemzeti Retorika szak                                                                                   3 hely

Igen, aki ideáig eljutott annak ez ilyen hummoral átítatott poszt lesz és ha tetszik lehet követni: https://www.facebook.com/mernokiszem/ 

A felvételizők pontjaikkal , pontjaik alapján a rangsorral és az első 3 helyen megjelölt intézményükkel.

 0.JPG

Első helyre beírt intézményeik alapján így festene a helyzet:

 1.JPG

Mivel pontok alapján az első 4 helyezet legelöl található, ezért őket már biztos felvették. Hisz senki nem lehet mögöttük a sorban akinek több pontja van. Lali hazai pályán nem meglepetés, bár majdnem vagyon kezelőnek jelentkezett, de Csengeren nem indult a szak. Lőrincnek zsebében a szakma, akár oktathatna is rögtön. Viktor a piramis és vasút építő szak helyett mégis a retorikát választotta, lehet később ez megbánja. Andárs "újságíró" létére másképp hatolna mélyre így a nyelvelős szakot be is töltötték teljesen. Őket zölddel jelöltem. Az első kör után kiszorulókat pedig sárgával.

2.kör

2.JPG

 

János és Szilárd egyenlőre befértek az üres helyekre. Zsolt ,aki egyébként a nyelvel törtnő urulógia vizsgálatokat Viktoron gyakorolta, szintén befutott Viktor mögé jó szorosan, ahogy megszokhattuk. Árpád is itt van, rejtőzködve mint mindig. A kiszoruló Istvánt és Ráhelt, akik friss házasok, pirossal jelöltem. István villamossági tanulmányain már bukott, most apósához kedveskedve érvényesülne, de Ráhel inkább saját lábán állna.

3.kör

3.JPG

Ráhel 2 helyén is kiszorulva, István viszont Szilárdot kitúrva indul harcba a közbeszerzésekért. Hiába a hirtelen rokonság, csak loholhat a régi barát Lőrinc után. Szilárd és Ráhel jelölve a 3. jelölésük eredményére várnak

4.kör

4.JPG

Szilárd úgy néz ki végleg kimarad, de Ráhel befért. Antalt kiszorítva. Antal a repülés és az ingatlanok szerelmese, talán ezért találja nehezen a helyét, a meghirdetett szakok közt.

5.kör

5.JPG

 Anti végül sehova se fért be. Szellemi képességin látszik, hogy a nála kevesebb ponttal induló János viszont igen. János, mindig is nagy taktikus volt, mielőtt diplomácia video blogot indított, azt hittük kiütheti Viktort a nyeregből. Szilárd is kimaradt, de nem is vágyott ő ide. Elmegy inkább a csepeli fűrészmalomba tuskónak a reggel 6-os műszakba, testi és szellemi adottságai erre teszik alkalmassá leginkább.

Olvassd el rövid bemutatkozásom és támogass patreonon, hogy podcast és video blog formában is megjelenhessen a blog:https://www.patreon.com/mernokszemmel

Facebookon várom a kommenteket, értelmes kérdésekre felvetésekre válaszolok is. A helyesírásom rossz, tudom. Ezt kár megírni, 27 éve hallgatom. Ha eltűnnek a hibák akkor feltörték a profilom. https://www.facebook.com/mernokiszem/ 

A bejegyzés trackback címe:

https://mernokiszem.blog.hu/api/trackback/id/tr4013742422