Mérnök szemmel

Mi hülyeség és mi nem az , de ha mégis az akkor mit kezdjünk vele

Orvosi kamara a tudomány ellen

2017. október 10. 20:42 - NMEszeme

Szembe köpte-e a Magyar Orvosi Kamara a tudományt a homeopátiával kapcsolatos állásfoglalásával?

Először is nézzük meg mi bolygatta fel az állóvizet homeopátia témakörben. Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete, az EASAC (a szervezet tagjai az összes EU-ország, plusz Norvégia és Svájc tudományos akadémiái) egy hosszabb tanulmányt tett elérhetővé amelynek legfőbb kijelentése "A homeopátia alapelvei ellentmondanak a fizika és a kémia törvényeinek, és soha nem jelent meg egyetlen valódi bizonyíték sem, ami igazolná a homeopátiás gyógymódok hatékonyságát".

Erre szoktak reagálni a homeopátia használó tömegek, akik a világ tudományos társadalmával szemben olyan komoly érveket fogalmaznak meg, mint pl, de az én gyerekem 3 nap alatt jobban lett ettől és ettől a szertől. Először is had fejezzem ki őszinte örömöm a gyermek gyors gyógyulása kapcsán. Sőt az is lehet, hogy a homeopátiás szer megfelelő körülmények közti  adása gyorsította a gyógyulást. Mik ezek a megfelelő körülmények....

doctor-563428_1920.jpg

Természetesen az orvos fehér köpeny és az áltudományos maszlagba vetett mély hit. Itt viszont nem a homeopátia működött, hanem a jól ismert placebo hatás. Ha egy komoly fehér köpenyes ember akit mindenki doktornak szólít átnyújt nekünk rezzenéstelen arccal valamit és azt mondja, hogy ezt hatni fog, ott bizony a gyógyszerbe és az orvosba vetett bizalom a már régen bizonyított és használt placebo hatásnak hála, hozzájárulhat a gyógyuláshoz. Ettől viszont nem a homeopátiás szer működik, hanem a placebo hatás.

Nem akarok belemenni a gyógyszer kísérletek világába, mert az ottani eljárások nagyon bonyolultak és ráadásul nem is értek eléggé hozzájuk. A homeopátiás szerek hatásának bizonyítása viszont igen egyszerű kísérlettel is történhetne (gyógyszerként való elismerésük természetesen ennél sokkal, de sokkal bonyolultabb). Egyszerű kísérlet a következő, vegyünk egy nagy csoport embert egy jellemző panasszal amire a bizonyíték alapú orvoslásnak nincs teljes megoldása, pl ekcéma. Osszuk 5 csoportra őket.

1. csoport nem kap semmit

2. csoport homeopátiás szert kap, amit ekcémára ajánlanak, orvosi vizit nélkül

3. csoport placebót kap, orvosi vizit nélkül

4. csoport homeopátiás szert kap orvostól 

5. csoport placebót kap orvostól

Természetesen az alanyok nem tudhatják mit kapnak placebót vagy homeopátiás készítményt. Pár nap után megkérdezzük őket az állapotukról. A homeopátia hatékonyságát az bizonyíthatná, ha a 2. és 4. csoport mutatna nagyobb panasz enyhülést. A valóságban az ilyen teszteken a 4. 5. illetve a 2. 3. csoport között nincs statisztikailag kimutatható eltérés. Ezért van az, hogy a homeopátiás szerek gyártói nem bizonygatják ellenőrzött tesztekkel az igazukat, helyette csak ködösítenek. Az amúgy is népszerű háttérhatalmi gyógyszer lobbira mutogatnak. Az itthon működő izraeli tulajdonú gyógyszergyárak erre amúgy is remek ürügyet szolgáltatnak. 

Ha egyszerű tesztekkel nem mutatható ki a hatás, akkor nézzük a hatás mechanizmust. A homeopátia elve olyan zagyvaságokat tartalmaz, hogy a betegséget kiváltó anyag vizes oldata segíti a szervezetet a kór legyőzésében. Ez a megjelölt hígítás gyakran olyan arányú, hogy egy darab molekula se kerül egy liter homeopátiás készítménybe sem. Ilyenkor jön az emlékező víz és társai teóriák amik akkora baromságok, hogy tényleg még a leírásuk is fizikai fájdalmat okozna. 

Tehát a homeopátia nem működik, a homeopátiás szerek a placebo hatás miatt megfelelő körülmények között mégis működhetnek. Akkor mi vele a baj, hisz mégis várható valós javulás. Két komoly baj van:

1. A homeopátiás szerek drágák, mikor tulajdonképpen vizet vesz a szerencsétlen beteg

2. Komolyabb egészségügyi probléma esetén is homeopátiás szereket használ a beteg, ahelyett, hogy a bizonyíték alapú orvoslás eszközeit venné igénybe. 

Mit mond erre a Magyar Orvosi Kamara: Nem vitatja az EASAC állásfoglalását, ám amíg jogszabályi változásra vagy a gyógyszerkönyv módosítására nem kerül sor, a forgalomba hozatalra engedélyezett homeopátiás szerek forgalmazását legitimnek tekinti."Az orvosnak azonban komoly szakmai-etikai mérlegelésre van szüksége, ha egy hatásosságát nem igazolt termék javaslatát kérik tőle"

Tehát adhat az orvos bizonyítottan hatástalan szert. A betegek néha tényleg igényelnek ilyen szereket, mert ha már bajuk van, ne mondja az orvos, hogy úgyis elmúlik magától. Ilyenkor miért ne nyúlhatna az orvos homeopátiás szerekhez? A válasz egyszerű, mert drága és, mert egy áltudományos elvet népszerűsít szembe a bizonyíték alapú orvoslással. Ha egy orvos ad valamit, miért is kételkedne benne a beteg? Mégis mi motiválja az orvost akkor, hogy homeopátiás szert adjon placebo helyett? Hát persze, hogy a pénz, hisz tiszta vizet lehet jó drágán eladni. Ráadásul persze a beteg is arra a magán rendelésre fog menni, ahol a veszélytelen homeopátiás szereket írják fel mindenféle veszélyes gyógyszer helyett.

A kamara pont ezt a gusztustalan gyakorlatot védi. Szembeköpve a tudományos elveket és az amúgy becsületes homeopátiát elítélő orvosokat. 

Hasonló bejegyzések:

Túl hosszúak a várólisták, ne adj időpontot.

Posta ész vesztő. Ügyfélhívó, de minek?

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mernokiszem.blog.hu/api/trackback/id/tr6512948893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.10.11. 19:01:55

Az orvosi kamara nem azt mondta, hogy a homeopátiás szerek működnek, hanem azt, hogy jogszabályi háttér nélkül nem lehet őket betiltani. addig meg gondolom nekik is tejelnek a semmit drágán eladó cégek.

2017.10.11. 19:01:55

Az orvosi kamara nem azt mondta, hogy a homeopátiás szerek működnek, hanem azt, hogy jogszabályi háttér nélkül nem lehet őket betiltani. addig meg gondolom nekik is tejelnek a semmit drágán eladó cégek.

$pi$ 2017.10.11. 19:07:55

"Szembe köpte-e a Magyar Orvosi Kamara a tudományt a homeopátiával kapcsolatos állásfoglalásával?"

Igen, szembe köpte.

Alick 2017.10.11. 19:24:19

Az Orvosi Kamara nem tudományos, hanem jogi/adminisztratív kérdésekkel foglalkozik.

apotéker 2017.10.11. 20:49:45

Mint a homeopátiát elutasító gyakorló gyógyszerész a jelenlegi jogszabályi környezetben nem tehetem meg, hogy a beteget kérésére ne szolgáljam ki homeopátiás készítménnyel. Ugyanis ezek - még- ugyanolyan "jogállásúak" mint allopátiás ( hagyományos) társaik. A gyógyszerészi, ill. orvosi kamara egyelőre mást nem is nagyon nyilatkozhatott. Minden esetre, az általam vezetett gyógyszertárban megtiltottam a homeopátiás szerek ajánlását, de a beteg/vásárló kérésére beszerezzük és kiadjuk azokat. Csak nagyon halkan jegyzem meg, a jelenleg forgalomban lévő és egyébként még hatóanyagot is tartalmazó gyógytermékek, étrendkiegészítők többsége is elhasalna egy komolyabb "hatásossági" vizsgálat során.

$pi$ 2017.10.11. 20:50:06

@Alick: "Az Orvosi Kamara nem tudományos, hanem jogi/adminisztratív kérdésekkel foglalkozik. "

A bíróság is szakértőt rendel ki és az alapján dönt. Ha az Orvosi Kamara nem tudja eldönteni, hogy a hidegvíz gyógyszer -e vagy a ráolvasás elfogadható terápia -e, akkor nyugodtan igénybeveheti az igazságügyi orvosszakértők szolgáltatásait.

Alick 2017.10.11. 22:14:30

@$pi$: Úgy tűnik, hogy nem ez a hatáskörük..

Hórukk 2017.10.11. 22:27:05

Amit ez az akármilyen akadémia most mondott, azt minden normális orvosnak tudnia kellett eddig is. Az Orvosi Kamarának viszont nem feladata orvostudományi kérdésekben állástfoglalni.

$pi$ 2017.10.11. 22:53:53

@Alick: "Úgy tűnik, hogy nem ez a hatáskörük.. "

Akkor miért nem azt mondják, hogy nem ez a hatáskörük?

$pi$ 2017.10.11. 22:59:45

@Hórukk: "A Magyar Orvosi Kamara (MOK) minden Magyarországon működő orvos független, demokratikus, céhszerű testülete, amely tagjainak szakmai, erkölcsi és anyagi érdekvédelmet hivatott biztosítani."

"Az Orvosi Kamarának viszont nem feladata orvostudományi kérdésekben állástfoglalni. "

Szakmai és erkölcsi érdekvédelmet kívánnak nyújtani. Szerinted az orvosok erkölcsi érdeke az, hogy kijelentsék a homeopátiát szakmaileg és erkölcsileg elfogadhatónak tekintik?

NMEszeme · mernokiszem.blog.hu 2017.10.11. 23:10:39

@Ylim: Én is úgy gondolom, hogy nem tudja és nem is feladata a kamarának betiltani semmit. Viszont tehetett volna egy ajánlást vagy adhatott volna egy útmutatást az orvosoknak. Például, hogy világosítsák fel a betegeket az Európai Akadémiák állásfoglalásáról, és ajánljanak placebo készítményeket, de ez csak egy példa. Nálam sokkal kompetensebb emberek ülnek ott, biztos lett volna jó megoldás.

Sörös Edit 2017.10.12. 16:47:37

@apotéker: Korrekt vélemény és hozzáállás. Az allopátiás gyógyszerek egy része nem hasalna el, ha a gyógyszervizsgálatok korrektek, elfogulatlanok lennének?

A tudomány sosem téved! 2017.10.17. 11:06:29

@apotéker: az lenne a jó, ha a szent, és tévedhetetlen tudomány (aminek a dogmáit állami intézményekben magoltatják) garanciát vállalna a szereire.
Vagyis ha a köhögés elleni szertől nem múlik el a köhögésem, akkor visszafizetnék az árát.
Ha pedig mellékhatásként más betegség is előjönne, akkor kártérítést is adnának.
Ez lenne a korrekt eljárás, ha már tudományként reklámozza magát.

Sörös Edit 2017.10.30. 11:49:49

@A tudomány sosem téved!: A legtöbb mellékhatás- botrány nem kerül nyilvánosságra, a gyártó általában peren kívül megegyezik a károsultakkal és fizet. A mellékhatás szót is megtiltanám. Egy szernek csak hatása van. A szervezet szempontjából kedvező vagy kedvezőtlen. A mellékhatás szó bagatellizálja a káros hatásokat...azok nem olyan fontosak.
süti beállítások módosítása